2011. szept. 4. 5:20 – írta: Latz

2011. szeptember 2-án, helyi idő szerint este nyolckor (magyar idő szerint tegnap hajnali négykor) Guatemalavárosban először lépett pályára Saint Vincent és a Grenadine-szigetek válogatottja a 2014-es világbajnokság selejtezőiben. Sajnos nem sikerült túl szépen a bemutatkozás, a csoport favoritjának számító hazai csapat ugyanis magabiztos győzelmet aratott a szigetlakók felett.A Mario Rodríguez gólja előtti pillanat: Dwayne Sandy kapus már vert helyzetben...

"Guatemala venció 4-0 a San Vicente y las Granadinas" – kezdi beszámolóját a guatefutbol.com, cómoda victoriát, azaz könnyed győzelmet említve. A guatemalai futballportál szerint kezdettől fogva a hazai csapat játszott mezőnyfölényben és ezt hamar gólra is tudták váltani: negyed órányi játék után Marco Pablo Pappa szerezte meg a vezetést Guatemalának. Saint Vincent nem sokkal később, a 19. percben közel került az egyenlítéshez, Shandel Samuel veszélyes szabadrúgását azonban Ricardo Jerez kapus szögletre ütötte. Ezután viszont már nem volt momentuma a Vincy Heatnek és az azúrkék henger beindult: Yony Flores (30.), aztán Mario Rodríguez (52.), végül Freddy García (71.) is betalált, így sima guatemalai siker született.

Saint Vincent legközelebb szeptember 18-án lép pályára, hazai környezetben, a szomszédos Grenada ellen.

CONCACAF-zóna, második selejtezőkör, 1. játéknap (E-csoport)

GUATEMALA – SAINT VINCENT ÉS A GRENADINE-SZIGETEK 4:0 (2:0)
Estadio Mateo Flores, Guatemalaváros. Vezette: Andino (hondurasi)

Guatemala: Jerez; Noriega, Flores, Cabrera; J. López (Rodríguez 45'), Thompson, Velásquez, Romero, Pappa (García 67'); M. López (Montepeque 45'), Arreola.
SVG: Sandy; Huggins, Richards, K. James, Cuffy (Hazell 54'), M. Samuel, S. Samuel, Emerald (George 50'), Balcombe, Richardson, Browne.
Gólszerzők: Pappa (14'), Flores (30'), Rodríguez (52'), García (71').
Sárga lapok: K. James, Emerald, Balcombe.
Piros lap: Browne.

Wendell Cuffy bűvöli a labdátA csoport másik mérkőzésén:
Grenada Belize 0:2

További eredmények:
Suriname Kajmán-szigetek 1:0
Dominikai Közösség Nicaragua 0:2
Trinidad és Tobago Bermuda 1:0
Haiti Amerikai Virgin-szigetek 6:0
El Salvador Dominikai Köztársaság 3:2
Guyana Barbados 2:0
St. Kitts és Nevis Puerto Rico 0:0
Kanada St. Lucia 4:1

 

Eddig 5 komment érkezett ()

  • 1.  antichelsea (Válasz erre)
    2011. 09. 04. 16:11

    :) vmi kötődésed van hozzájuk vagy csak poénból találtad ki ezt a blogot? :DDDDDD

  • 2.  Latz (Válasz erre)
    2011. 09. 04. 16:19

    @antichelsea: Olvasd el az első bejegyzést! ;)
    bit.ly/nyLx36

  • 3.  Karibi aranyballáb (Válasz erre)
    2011. 09. 04. 17:35

    Fingotok sincs a karibi futbalról és annak helyzetéről ha még nem jártál, éltél itt. Itt egy rakás országnak csak egy csapata van, és az a válogatott. Dominikai köztársaságban élek, tudnék erről mesélni egy s mást. A baseball szinte mindenhol népszerűbb a focinál, kivéve Haiti és Curacao.

  • 4.  Latz (Válasz erre)
    2011. 09. 04. 21:07

    @Karibi aranyballáb: Ez alapján nem írhatnék mondjuk az angol vagy a portugál fociról sem, mert nem jártam még az adott országokban, így fogalmam sem lehet az ottani futballról... Különben ha tényleg tudnál mesélni, ne tartsd magadban és juttasd el hozzánk a történeteidet, örömmel vennénk.

  • 5.  Puroku (Válasz erre)
    2011. 09. 04. 22:58

    Kolléga leírt két dolgot is. A mai online világban az információkat nem túl nehéz megtalálni. Újságok, honlapok, mind-mind tele vannak szinte akármilyen információval. Saint Vincent-nek amúgy van bajnoksága, ráadásul nem minden játékos az otthoni bajnokságban játszik (régen pláne nem így volt). A baseball lehet, hogy népszerűbb, de mi cseppet sem konyítunk a baseballhoz, ráadásul az USA-ban is az NBA valamint az NFL a legnépszerűbb, mégis írnak, blogolnak az "eurofociról" is. Így mi teljes nyugalommal írhatunk (és fogunk is) a focista srácokról. Amúgy nem tudom miből szűrted le, hogy fingunk sincs az egészről, hiszen az eddigi három cikk közül az egyik egy interjú a szerkesztőkkel, a másik a CONCACAF zóna lebonyolítása, a harmadik pedig egy rövid összefoglaló, amit ráadásul a helyi média értékelője alapján írtunk. A blog most indult, nézegesd, mi megtesszük a tőlünk telhetőt, és igyekszünk a legjobbat kihozni belőle. Ha pedig valóban tudnál mesélni a karibi futballról, akkor szívesen felvennénk veled a kapcsolatot, érdekes lenne egy beszámoló, vagy egy interjú is.

    Üdvözlettel:

    Puroku

Szólj hozzá!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az e-mail cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.