Véget ért a 2011-es év, véget értek a vb-selejtezők is, így hát eljött az ideje annak, amikor is összegezzük a tavalyi év legjeit. Lesznek akik örülhetnek, lesznek akik szomorkodhatnak teljesítményük láttán. Sokan túl vannak már néhány vizsgán, a Vincy Heat tagjai is túl vannak a legfontosabban, nézzük hát, kik azok akiket valamilyen okból kiemelhetünk.
A válogatott legjobbja: Erre a címre két tehetséges fiatal is pályázott. Myron Samuel és Cornelius Stewart egyaránt piszkosul fiatalok (előbbi decemberben ünnepelte tizenkilencedik születésnapját, míg utóbbi is csak huszonkét esztendős), és egyaránt remekül érzik a kaput. A Vincy Heat négy góljából mind a négyet ők szerezték, ráadásul sok szép megoldást is maguknak tudhattak. Habár a befejezésben még fejlődnie kell a fiataloknak, ettől függetlenül mindkét játékos megragadhat az MLS-ben, hiszen Stewart a Vancouver Whitecaps fiataljait erősíti (és már több ízben bemutatkozott a felnőtt csapatban is), Samuel pedig a nyáron próbajátékon vett részt a Seattle Sounders csapatában (vincenti csapatában pedig 22 mérkőzésen 25 gólt szerzett). Végül hosszas huzavona után Myron Samuelnek ítéltük meg a címet.
Guatemala labdarúgó-válogatottja óriási lépést tett a CONCACAF-zóna következő selejtezőköre felé, miután tegnap Saint Vincent és a Grenadine-szigetek fővárosában, Kingstownban 3:0-ra legyőzte a Vincy Heatet. Az E-csoport másik mérkőzésén Grenada 4:1-re győzött Belize ellen, így a csoportot hat pont előnnyel vezető Guatemala mögött hármas holtverseny alakult ki.
Szeptemberben a csoport favoritjának számító Guatemala hazai környezetben magabiztos, 4:0-ás győzelmet aratott Saint Vincent ellen, ennek ellenére a visszavágó előtt optimista hangulat uralkodott a szigeteken.
"Nagy meccset fogunk játszani velük. Győznünk kell és nyílttá tenni a csoportból való továbbjutás lehetőségét" – nyilatkozta Colwyne Rowe szövetségi kapitány a szerdai sajtótájékoztatón, utalva arra, hogy győzelem esetén pontszámban beérik riválisukat a tabella élén.