2012. febr. 17. 23:27 – írta: Latz

Saint Vincent és a Grenadine-szigetek labdarúgó-szövetségének (SVGFF), valamint az ország egyetlen legnépszerűbb sörmárkájának, a Hairoun Beernek a támogatásával februárban kezdetét vette a National Community Inter League Tournament.

A bajnokságban a szigetország 18 körzetének egy-egy válogatott csapata mérkőzik meg egymással, a bajnokcsapat jutalma pedig nem kevesebb, mint 10.000 kelet-karibi dollár. (Segítségképpen: 2,7 kelet-karibi dollár = 1 amerikai dollárral, tehát az összeg jelenlegi árfolyamon nagyjából 816.010 forintot jelent.)

Tovább »

2012. jan. 11. 18:09 – írta: Puroku

Véget ért a 2011-es év, véget értek a vb-selejtezők is, így hát eljött az ideje annak, amikor is összegezzük a tavalyi év legjeit. Lesznek akik örülhetnek, lesznek akik szomorkodhatnak teljesítményük láttán. Sokan túl vannak már néhány vizsgán, a Vincy Heat tagjai is túl vannak a legfontosabban, nézzük hát, kik azok akiket valamilyen okból kiemelhetünk.

A válogatott legjobbja: Erre a címre két tehetséges fiatal is pályázott. Myron Samuel és Cornelius Stewart egyaránt piszkosul fiatalok (előbbi decemberben ünnepelte tizenkilencedik születésnapját, míg utóbbi is csak huszonkét esztendős), és egyaránt remekül érzik a kaput. A Vincy Heat négy góljából mind a négyet ők szerezték, ráadásul sok szép megoldást is maguknak tudhattak. Habár a befejezésben még fejlődnie kell a fiataloknak, ettől függetlenül mindkét játékos megragadhat az MLS-ben, hiszen Stewart a Vancouver Whitecaps fiataljait erősíti (és már több ízben bemutatkozott a felnőtt csapatban is), Samuel pedig a nyáron próbajátékon vett részt a Seattle Sounders csapatában (vincenti csapatában pedig 22 mérkőzésen 25 gólt szerzett). Végül hosszas huzavona után Myron Samuelnek ítéltük meg a címet.

Tovább »

2011. dec. 1. 18:51 – írta: Puroku

Shandel Samuel akcióbanCsalódottság. Csalódottság, amiért Latz kollégám kihagyta az előző bejegyzés végén ígért témák közül az egzotikus karibi szépségeket, de még nagyobb csalódás az, hogy Saint Vincent a forduló utolsó mérkőzésén, hazai pályán vereséget szenvedett az addig (nagy meglepetésre) utolsó Belize együttesétől. Felmerül azonban a kérdés, hogy valóban kesergésre ad-e okot az, hogy a Vincy Heat az 500 néző előtt lejátszott mérkőzésen, 2:0-ás vereséget szenvedett, és ezzel csak a harmadik helyen végzett? Vagy csak azért kesereghetnek a vincentiek, mert hiába játszottak sokkal veszélyesebben, még gólt sem sikerült szerezniük a zárómérkőzésen? Mostani írásunkból kiderül.

A november 15-én lejátszott mérkőzés már egyik fél számára sem jelentett többet, csupán presztízskérdést. Ettől függetlenül mi okozhatta Saint Vincent vesztét? Talán az Arnos Vale nem túl jó állapotban lévő gyepe? Átok? Maguk a játékosok? Mindenesetre nem jött össze semmi (más kérdés, hogy a The Vincentian jelentése szerint Belize egyenesen pocsék játékkal rukkolt elő).

Tovább »

2011. okt. 20. 15:34 – írta: Puroku

Először is elnézést kérek a "szerkesztőség" nevében, amiért picit lemaradtunk a történésekkel, dehát ilyen egy amatőr blogger élete, előfordul, hogy megcsúszik, csak van aki nem dátumozza vissza az írását. Tehát még egyszer sorry.

Visszatértünk, de sajnos egyből rossz hírt kell hoznunk. Október 15-én ugyanis ismét ősrangadót játszottunk Grenada ellen, ezúttal idegenben. A mérkőzés tétje (a szokásos rivalizáláson túl) a csoport második helyének megszerzése szempontjából vízválasztó volt, hiszen a csoport másik mérkőzésén Guatemala könnyedén verte Belizet, ezzel pedig St. Vincent vagy Grenada nagy lépést tehetett volna a második hely felé. Leginkább nekünk volt ez nagy lehetőség, hiszen Grenada kétszer játszik még az éllovas Guatemalával.

Tovább »

2011. szept. 23. 21:46 – írta: Puroku

Zajlik az élet a Karib-szigeteken. Nem, ezúttal nem Feketeszakáll serege tért vissza a sírból, hogy a környéken fosztogasson, mindössze felgyorsultak az események Saint Vincenten. A nemzeti válogatott 2:1 arányban legyőzi az ősi rivális Grenadát, ezzel életben tartja reményeit a 2014-es VB-n való részvételre, szeptember 24-én új elnököt választ a szövetség, Cornelius Stewart (aki a második vincenti gólt szerezte Grenada ellen) pedig interjút ad a The Vincentian nevű országos lapnak.

Tovább »