2012. jan. 11. 18:09 – írta: Puroku

Véget ért a 2011-es év, véget értek a vb-selejtezők is, így hát eljött az ideje annak, amikor is összegezzük a tavalyi év legjeit. Lesznek akik örülhetnek, lesznek akik szomorkodhatnak teljesítményük láttán. Sokan túl vannak már néhány vizsgán, a Vincy Heat tagjai is túl vannak a legfontosabban, nézzük hát, kik azok akiket valamilyen okból kiemelhetünk.

A válogatott legjobbja: Erre a címre két tehetséges fiatal is pályázott. Myron Samuel és Cornelius Stewart egyaránt piszkosul fiatalok (előbbi decemberben ünnepelte tizenkilencedik születésnapját, míg utóbbi is csak huszonkét esztendős), és egyaránt remekül érzik a kaput. A Vincy Heat négy góljából mind a négyet ők szerezték, ráadásul sok szép megoldást is maguknak tudhattak. Habár a befejezésben még fejlődnie kell a fiataloknak, ettől függetlenül mindkét játékos megragadhat az MLS-ben, hiszen Stewart a Vancouver Whitecaps fiataljait erősíti (és már több ízben bemutatkozott a felnőtt csapatban is), Samuel pedig a nyáron próbajátékon vett részt a Seattle Sounders csapatában (vincenti csapatában pedig 22 mérkőzésen 25 gólt szerzett). Végül hosszas huzavona után Myron Samuelnek ítéltük meg a címet.

Tovább »

2011. dec. 23. 22:25 – írta: Latz

Mindössze négy olyan karibi labdarúgó-válogatott van, amelynek valaha sikerült kijutnia világbajnokságra. Ezek közül kettő már biztosan nem lehet ott 2014-ben Brazíliában. Míg ezen nemzetek csillaga leáldozott, addig másoké történelmi magasságokba emelkedett. Megint mások hozták a tőlük elvárt kötelezőt, s olyanok is akadtak, akik számára már a tisztes helytállás is nagy eredménynek számított. Visszatekintünk a CONCACAF-zóna világbajnoki selejtezőinek második körére.

Először is, aki nincs tisztában a térség selejtezőinek lebonyolítási rendszerével, annak ajánljuk, hogy fussa át ezt a korábbi írásunkat, melyben közérthetően elmagyaráztuk a dolgot. Nem olyan ördöngős egyébként... És akkor vágjunk bele!

Tovább »

2011. dec. 1. 18:51 – írta: Puroku

Shandel Samuel akcióbanCsalódottság. Csalódottság, amiért Latz kollégám kihagyta az előző bejegyzés végén ígért témák közül az egzotikus karibi szépségeket, de még nagyobb csalódás az, hogy Saint Vincent a forduló utolsó mérkőzésén, hazai pályán vereséget szenvedett az addig (nagy meglepetésre) utolsó Belize együttesétől. Felmerül azonban a kérdés, hogy valóban kesergésre ad-e okot az, hogy a Vincy Heat az 500 néző előtt lejátszott mérkőzésen, 2:0-ás vereséget szenvedett, és ezzel csak a harmadik helyen végzett? Vagy csak azért kesereghetnek a vincentiek, mert hiába játszottak sokkal veszélyesebben, még gólt sem sikerült szerezniük a zárómérkőzésen? Mostani írásunkból kiderül.

A november 15-én lejátszott mérkőzés már egyik fél számára sem jelentett többet, csupán presztízskérdést. Ettől függetlenül mi okozhatta Saint Vincent vesztét? Talán az Arnos Vale nem túl jó állapotban lévő gyepe? Átok? Maguk a játékosok? Mindenesetre nem jött össze semmi (más kérdés, hogy a The Vincentian jelentése szerint Belize egyenesen pocsék játékkal rukkolt elő).

Tovább »

2011. nov. 14. 23:54 – írta: Latz

2011.11.11-én (ó, micsoda dátum!), azaz múlt hét pénteken a legfontosabb dolgok eldőltek a CONCACAF-zóna vb-selejtezőinek második körében. Bebiztosították vezető helyüket, és ezzel a következő körben való szereplésüket a csoportelsők: El Salvador, Guyana, Panama, Kanada, Guatemala, valamint Antigua és Barbuda. Óriási meglepetésre elbúcsúzott a további küzdelmektől a trinidadi és a haiti válogatott. A többiek a zárófordulóban a becsületükért, no meg a minél jobb FIFA-ranglistás helyezésekért küzdhetnek. Ahogy a Vincy Heat és a jaguároknak becézett Belize-i válogatott is.

Saint Vincent és a Grenadine-szigetek válogatottja az előző fordulóban csak döntetlent ért el Grenada ellen, s ezzel matematikailag is elvesztette esélyét a csoportelsőség kiharcolására. A csoport második helyére (ami továbbjutást ugyan nem ér, viszont annál több FIFA-pontot és talán egy jobb kiemelést a következő selejtező sorsolásakor) ugyanakkor még mindig jó eséllyel pályáznak a fiúk. Főleg annak fényében, hogy Grenadának még kétszer kell játszania a sokkal jobb játékerőt képviselő Guatemalával, így nagy valószínűséggel két izgalmasnak ígérkező ki-ki mérkőzésen dönthet a második hely sorsáról Belize és Saint Vincent.

Tovább »

2011. okt. 20. 15:34 – írta: Puroku

Először is elnézést kérek a "szerkesztőség" nevében, amiért picit lemaradtunk a történésekkel, dehát ilyen egy amatőr blogger élete, előfordul, hogy megcsúszik, csak van aki nem dátumozza vissza az írását. Tehát még egyszer sorry.

Visszatértünk, de sajnos egyből rossz hírt kell hoznunk. Október 15-én ugyanis ismét ősrangadót játszottunk Grenada ellen, ezúttal idegenben. A mérkőzés tétje (a szokásos rivalizáláson túl) a csoport második helyének megszerzése szempontjából vízválasztó volt, hiszen a csoport másik mérkőzésén Guatemala könnyedén verte Belizet, ezzel pedig St. Vincent vagy Grenada nagy lépést tehetett volna a második hely felé. Leginkább nekünk volt ez nagy lehetőség, hiszen Grenada kétszer játszik még az éllovas Guatemalával.

Tovább »

2011. okt. 8. 20:36 – írta: Latz

Mario RodríguezGuatemala labdarúgó-válogatottja óriási lépést tett a CONCACAF-zóna következő selejtezőköre felé, miután tegnap Saint Vincent és a Grenadine-szigetek fővárosában, Kingstownban 3:0-ra legyőzte a Vincy Heatet. Az E-csoport másik mérkőzésén Grenada 4:1-re győzött Belize ellen, így a csoportot hat pont előnnyel vezető Guatemala mögött hármas holtverseny alakult ki.

Szeptemberben a csoport favoritjának számító Guatemala hazai környezetben magabiztos, 4:0-ás győzelmet aratott Saint Vincent ellen, ennek ellenére a visszavágó előtt optimista hangulat uralkodott a szigeteken.

"Nagy meccset fogunk játszani velük. Győznünk kell és nyílttá tenni a csoportból való továbbjutás lehetőségét" nyilatkozta Colwyne Rowe szövetségi kapitány a szerdai sajtótájékoztatón, utalva arra, hogy győzelem esetén pontszámban beérik riválisukat a tabella élén.

Tovább »

2011. szept. 23. 21:46 – írta: Puroku

Zajlik az élet a Karib-szigeteken. Nem, ezúttal nem Feketeszakáll serege tért vissza a sírból, hogy a környéken fosztogasson, mindössze felgyorsultak az események Saint Vincenten. A nemzeti válogatott 2:1 arányban legyőzi az ősi rivális Grenadát, ezzel életben tartja reményeit a 2014-es VB-n való részvételre, szeptember 24-én új elnököt választ a szövetség, Cornelius Stewart (aki a második vincenti gólt szerezte Grenada ellen) pedig interjút ad a The Vincentian nevű országos lapnak.

Tovább »

2011. szept. 18. 2:56 – írta: Puroku

Saint Vincent és a Grenadine-szigetek szeptember 18-án újra VB-selejtező elé néz a CONCACAF-zóna "E" csoportjában. Az ellenfél ezúttal nem más lesz, mint a FIFA ranglista 118. helyén álló (Saint Vincent jelenleg a 158.), a csoportot szintén vereséggel kezdő szomszéd, Grenada. A mérkőzésre a vincentiek jól alapoztak, hiszen egy hete barátságos mérkőzésen legyőzték a 133. helyen álló Dominikát az Arnos Vale Stadionban, mely a Grenada elleni találkozónak is helyszínt biztosít.

Tovább »

2011. szept. 4. 5:20 – írta: Latz

2011. szeptember 2-án, helyi idő szerint este nyolckor (magyar idő szerint tegnap hajnali négykor) Guatemalavárosban először lépett pályára Saint Vincent és a Grenadine-szigetek válogatottja a 2014-es világbajnokság selejtezőiben. Sajnos nem sikerült túl szépen a bemutatkozás, a csoport favoritjának számító hazai csapat ugyanis magabiztos győzelmet aratott a szigetlakók felett.A Mario Rodríguez gólja előtti pillanat: Dwayne Sandy kapus már vert helyzetben...

"Guatemala venció 4-0 a San Vicente y las Granadinas" – kezdi beszámolóját a guatefutbol.com, cómoda victoriát, azaz könnyed győzelmet említve. A guatemalai futballportál szerint kezdettől fogva a hazai csapat játszott mezőnyfölényben és ezt hamar gólra is tudták váltani: negyed órányi játék után Marco Pablo Pappa szerezte meg a vezetést Guatemalának. Saint Vincent nem sokkal később, a 19. percben közel került az egyenlítéshez, Shandel Samuel veszélyes szabadrúgását azonban Ricardo Jerez kapus szögletre ütötte. Ezután viszont már nem volt momentuma a Vincy Heatnek és az azúrkék henger beindult: Yony Flores (30.), aztán Mario Rodríguez (52.), végül Freddy García (71.) is betalált, így sima guatemalai siker született.

Tovább »

2011. szept. 4. 4:55 – írta: Latz

CONCACAFTegnap a Saint Vincent-i válogatott is bekapcsolódott a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezős sorozatába. Ám még mielőtt erre kitérnénk, bemutatjuk a CONCACAF-zóna kvalifikációs rendszerét, hogy jobban képben legyetek. Előljáróban annyit, hogy nem a legegyszerűbb a selejtezők lebonyolítása igencsak nehéz dolga lesz a Vincy Heatnek.

Tovább »